.

RENDEZŐK


Achache, Jean

1952-ben született. Miután elvégezte a párizsi Művészeti Főiskolát, több mint harminc játékfilmben dolgozott technikusként, 1989-től pedig rendezőként folytatta pályáját. Több mint száz reklámfilmet és videoklipet rendezett. A Művészetek Lovagja cím birtokosa.

Acker, Shane

Az 1971-es születésű Acker a Kaliforniai Egyetem (UCLA) Művészeti és Építészeti Karának építész és animációs film szakán végzett mesterfokozaton. Animátorként közreműködött a 2003-ban bemutatott A Gyűrűk Ura – A király visszatér című Oscar-díjas produkcióban. Három rövidfilmet készített, Hangnail (1999), The Astounding Talents of Mr. Grenade (2003) és 9 (2005) címmel. Utóbbi 2009-es verziója a rendező első egész estés filmje.

Alidi, Shahram

1971-ben született Sanandajban, az iráni Kurdisztánban. Diákkorában nagyon érdekelte az írás és néhány színházi előadáson is fellépett. Festést és rajzot tanult a Teheráni Egyetemen, 1998-ban diplomázott. 2000-ben érdeklődni kezdett az animáció iránt és a teheráni Honar Egyetemen folytatta tanulmányait. 2003-as rövidfilmjével, a The Last Innombrable Village-dzsel számos nemzetközi fesztiválon ért el sikereket. A Suttogás a szélben az első nagyjátékfilmje.

Anderson, Wes

1969-ben született a texasi Houstonban. 2002-ben Owen Wilsonnal megosztva Oscar-díjra jelölték a Tenenbaum, a háziátok forgatókönyvéért, idén pedig A fantasztikus Róka úr a legjobb egész estés animációs film kategóriájában indult.

Baoping, Cao

1989-ben végzett a Pekingi Filmakadémián, ahol később, a kilencvenes években forgatókönyvírást tanított. 2001-ben társrendezője volt az Absolute Emotion című tévéfilmnek. Önálló rendezői debütálása a 2006-os Trouble Makers című film volt, egy szatirikus fekete komédia egy faluról, mely bosszút áll egy csapat gengszteren.

Barta, Jirí

1948-ban született Prágában. Az 1980-as években számos díjat nyert nemzetközi filmfesztiválokon, de a kommunizmus bukása után több mint tíz évig filmjei nem kerültek forgalmazásba. 2007-ben jött ki első digitális animációs rövidfilmje, a Domecku var (Sweet Porridge). Jelenleg a prágai Művészeti, Építészeti és Design Akadémia tanára.

Bergin, John

A zenész és képregényrajzoló a Philadelphiai Művészeti Egyetemen diplomázott. Számos együttesben játszott, képregényeket publikált és lemezborítókat tervezett. Legbelülről című képregénye, mely alapján animációs filmjét készítette, 1993-ban jelent meg.

Bergmark, Jörgen

1964-ben született Svédországban. Mind a film, mind a televízió és a színház területén tekintélyes tapasztalattal rendelkezik. A nagy sikerű Dalok a konyhából (2003) című filmnek társírója és co-producere volt. A Svéd Televízióban rendszeresen dolgozik íróként és rendezőként. Az Ésszerű megoldás nagyjátékfilmes bemutatkozása.

Bezancon, Rémi

Eredetileg természettudományokat tanult, figyelme később fordult a filmművészet felé. Tanulmányait a L’Ecole du Louvre és az ESRA nevű filmfőiskolán folytatta, majd rövidfilmek forgatókönyvírójaként kezdte pályáját. Első rendezői nagyjátékfilmje 2004-ben a Szerelem száll a szélben volt.

Bornedal, Ole

1959-ben született Norresundbyban. Filmes karrierje előtt rádiós újságíróként dolgozott. 2001 és 2005 között a koppenhágai Aveny Színház igazgatója volt. Az 1994-es Éjféli játszma című film írója és rendezője, aki a hullaházban éjjeliőrként dolgozó joghallgató történetét Hollywoodban is megfilmesítette Éjjeliőr a hullaházban címmel 1997-ben.

Brügger, Mads

Az 1972-es születésű újságíró, aki a szélsőséges eszközöktől sem riad vissza, Dánia első olyan magazinjának szerkesztője volt, amely az ott élő etnikai kisebbségek fiataljaihoz szólt. A Vörös Kápolna című filmje az idei Sundance Filmfesztiválon a legjobb külföldi dokumentumfilm díját nyerte el.

Bui Thac, Chuyen

A vietnami rendező-forgatókönyvíró Cuoc xe dem (Night Run) című filmjével 2000-ben Cannes-ban a főiskolás vizsgafilmeket felvonultató Cinéfondation szekcióban megosztott harmadik díjat nyert, majd ugyanebben az évben a Francia Nyelvű Filmek Namuri Nemzetközi Fesztiválján elhozta a Dél legjobb rövidfilmjének járó különdíjat is. Első nagyjátékfilmje, a Félelemben élni 2006-ban elnyerte a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon az év ázsiai felfedezettjének járó elismerést.

Bujalski, Andrew

1978-ban született Bostonban. A filmkészítés különböző területein dolgozott Mississippiben, Texasban, Kaliforniában és Massachusettsben, mielőtt megrendezte bemutatkozó filmjét. Mike Leigh rendező elvét vallja, aki szerint a filmkészítők és a színészek által létrehozott világnak túl kell lépnie a filmkép keretein.

Caouette, Jonathan

1973-ban született a texasi Houstonban. Színészként főszerepet kapott a 2006-os Fat Girls című filmben, valamint a közeljövőben bemutatásra kerülő Portlandben, és John Cameron Mitchell Shortbus című munkájában is feltűnt.

Carvalho, Walter

Az 1947-ben született Walter Carvalhót elsősorban operatőrként ismerhetjük: ő fényképezte többek közt a Központi pályaudvar, a Madame Sata és a Carandiru – A börtönlázadás című filmeket. Közel hetven filmet fotografált; a Budapest az ötödik rendezői munkája.

Cheng, Yu-Chieh

1977-ben született Tajvanban. Közgazdaságtanból szerzett diplomát. Az egyetem első évében kezdett filmezéssel kísérletezni. 2000-ben készítette első rövidfilmjét, a Babyface-t. Második rövidfilmje, a Summer Dream több nemzetközi filmfesztiválon is részt vett, csakúgy, mint első nagyjátékfilmje, a Do Over. A rendezés mellett színészként is tevékenykedik.

Chiha, Patric

1975-ben született Bécsben. A párizsi École Supérieur des Arts Appliqués Duperré-en és a brüsszeli INAS-on végezte tanulmányait. Rendezőasszisztensként és vágóként dolgozott Vincent Dieutre, David Teboul, Jean-Marie és Arnaud Larrieu mellett. Rövidfilmek és dokumentumfilmek után első nagyjátékfilmjét 2006-ban készítette el Home címmel.

Chung, Mong-Hong

1965-ben született a tajvani Pingtongban. Informatikusként végzett a tajvani egyetemen, majd a Chicagói Művészeti Intézet Főiskolájának filmes szakán diplomázott. 1997 óta több mint száz tévéreklámot rendezett. Első dokumentumfilmjét, a Doctort – mely egy apa gyászát örökítette meg – számos nemzetközi filmfesztiválon méltatták. A Parking Chung első nagyjátékfilmje.

Delassus, Jean-Francois

A neves Sciences Politiques egyetemen tanult, majd a France Inter és az Europe 1 francia rádióállomásoknak dolgozott. A Le Figaro állandó távol-keleti tudósítója, illetve a Gamma ügynökség fotográfusa. Könyvei között szerepel a Japon, monstre ou modéle (1971) és a Lettres d'amour (1983). Delassus eddig 25 órányi fikciós és több mint 80 órányi dokumentumfilmet rendezett a legfontosabb francia és külföldi televíziók felkérésére.

Denis, Claire

1946-ban született Párizsban, gyermekkorát Dzsibutiban, Kamerunban és Burkina Fasóban töltötte. Asszisztensként olyan rendezők mellett dolgozott, mint Jacques Rivette, Jim Jarmusch és Wim Wenders. Első filmjét, a Chocolat-t 1988-ban rendezte.

Farhadi, Asghar

1972-ben született Khomein Shahrban. A Teheráni Színművészeti Egyetemen és a Tarbiat Modarres Egyetemen tanult színpadi rendezést. Mielőtt nagyjátékfilmek írásába és rendezésébe fogott, 8 és 16 mm-es filmeket, valamint sorozatokat készített. Bemutatkozó filmje a Dancing in the Dust volt, legutóbbi műve, az Elly története elnyerte az 59. Berlini Filmfesztivál legjobb rendezésért járó Ezüst Medve díját.

Fellows, Simon

Rendezői pályáját akció-thrillerekkel kezdte, melyekben olyan sztárok játszották a főszerepet, mint Jean-Claude Van Damme és Wesley Snipes. Malőr Csodaországban című filmjében ehhez képest valami egész mást próbált ki.

Fierlinger, Paul és Sandra

Paul 1936-ban született Japánban, cseh diplomaták gyermekeként. Számos rövidfilmet rendezett, többek között az 1979-es It's So Nice to Have a Wolf Around the House címűt, amit Oscar-díjra is jelöltek. Sandra képzőművészeti főiskolán végzett. Férje munkáinál több minőségben is közreműködik. A Kutyám, Tulipán az első nagyjátékfilmjük.

Ghobadi, Bahman

1969-ben született az iráni Banehben. Teheránban tanult filmkészítést, pályafutását rövidfilmek rendezésével kezdte. Díjnyertes Life in Fog című dokumentumfilmje nyitotta meg számára az utat a nagyjátékfilmekhez. Első rendezése, A kis családfő 2000-ben Arany Kamera-díjat nyert Cannes-ban. Turtles Can Fly, illetve Félhold című filmjéért 2004-ben és 2006-ban a San Sebastian-i Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Kagyló-díjat kapott.

Givon, Omri

14 évesen kezdett el filmezést tanulni a tel-avivi Keren Doron filmiskolában. 15 éves volt, amikor átiratkozott a jeruzsálemi Charles A. Smith Művészeti Középiskolába. Első filmjét, a The Valley of Dreamst 2003 júliusában mutatták be Izraelben. A Hét perc a mennyországban a rendező első nagyjátékfilmje.

Gough, Lawrence

Színésznek tanult, de célja mindig is a filmrendezés volt. Pályáját a horror műfajába sorolható rövidfilmekkel kezdte, amelyekkel díjakat is nyert. A Kármentés az első nagyjátékfilmje. A Liverpooli és a Manchesteri Egyetemeken filmkészítési szemináriumokat vezetett. Következő munkája a The Drought című ökohorror lesz, amely egy világméretű szárazság idején játszódik Nagy-Britanniában.

Guan, Hu

1968-ban született Pekingben. 1991-ben diplomázott a Kínai Filmakadémia rendezői szakán. Először rendezőasszisztensként helyezkedett el az állami tulajdonban lévő Pekingi Filmstúdiónál. 1994-es első nagyjátékfilmjét, a cenzúrán nehezen átjutott Dirtöt azok közé a fontos filmek közé sorolják, amelyek az új kínai filmes generáció megszületését jelentették.

Guédiguian, Robert

1953-ban született Marseille-ben. Rendező, színész, forgatókönyvíró és producer. Elődeihez, Marcel Pagnolhoz és René Allióhoz hasonlóan állandó témaként szolgál számára a társadalmi valóság, valamint a háború. Filmjeinek közegeként általában Marseille-t használja.

He, Ping

1957-ben született a kínai Sanhsziban. Az 1980-as években kezdte rendezői karrierjét színdarabok és dokumentumfilmek rendezésével. Nagyjátékfilmeket a nyolcvanas évek végétől készít, miután a Xi'an Filmstúdióhoz szerződött. Filmjeiben a western keveredik a vuhsziával.

Heide, Jonathan auf der

A Van Diemen-föld az első nagyjátékfilmje Jonathan auf der Heide író-rendezőnek, aki Tasmania szigetén született és nőtt fel. A Melbourne-i Egyetemen tanult filmrendezést, és színészként is komoly tapasztalatokat szerzett. Korábbi rövidfilmjében, a Hell’s Gatesben ugyanezt a történelmi témát dolgozta fel, munkájával elnyerte a Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb vizsgafilmjének járó díját.

Iványi, Marcell

1973-ban született Budapesten. Tanulmányait a Klotildligeti Drámaiskolában végezte, majd a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Szél című rövidfilmje 1996-ban a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma-díjat nyert. 2000-ben a Cinéfondation Residence ösztöndíjasaként Párizsba költözött. Újabb munkái között van a NahTe (2003) című dokumentumfilm, valamint a Harminchárom kép (1998) és a Ballada (2005) című rövidfilm; utóbbival 2006-ban a Velencei Nemzetközi Fesztiválon szerepelt versenyprogramban.

Johnsen, Sara

1970-ben született Norvégiában. Első rövidfilmjét Hormoner og andre demoner címmel 2001-ben készítette. Bemutatkozó nagyjátékfilmje, a 2005-ös A tél csókja több díjat is elnyert hazájában és világszerte egyaránt. A film mellett irodalommal is foglalkozik: két regénye is megjelent He Knows Something She Should Try (2005) és White Man (2008) címmel. A Nagykutya a második nagyjátékfilmje.

Lee, Yeon-Woo

1968-ban született Dél-Koreában. A Dél-Kaliforniai Egyetem Filmművészeti Tanszékén diplomázott 1996-ban. 1999-ben készítette el 10407 című rövidfilmjét. Első nagyjátékfilmjét, a 2424 című vígjátékot 2002-ben mutatták be.

Lelio, Sebastian

Korábban Sebastián Campos. 1974-ben született Santiago de Chilében. Több rövidfilm megrendezése után önálló bemutatkozó nagyjátékfilmjét 2004-ben készítette el La sagrada familia címmel. Második saját nagyfilmje, a Navidad a cannes-i Rendezők Kéthetén kívül a Cambridge-i Filmfesztiválon is szerepelt.

Lemkin, Rob

Az Old Street Films alapítója és igazgatója. Több mint 50 dokumentumfilmet készített producerként és rendezőként a BBC, a Channel 4, az ITV, a Sky, a The History Channel és az Arts & Entertainment számára. Angliában és azon kívül is számos díjat nyert. Az ázsiai történelemmel és politikával több filmjében is foglalkozott, ilyenek például: The Real Dr Evil (2003), Who Really Killed Aung San? (1997), Malaya: The Undeclared War (1998), China: Handle with Care (2001), Bearers of the Sword (2002).

Lien, Thomas

1971-ben született a norvégiai Baerumban. 1991 óta sokféle minőségben dolgozik a filmiparban, számos játékfilm rendezőasszisztense és segédoperatőre; vágóasszisztens két játékfilmnél, és jó néhány rövidfilm, valamint reklám vágója. 1996 és 2003 között hajóskapitány volt egy Föld körüli hajóúton. Rendezőként 1995-ben, Mélységes magány című rövidfilmjével debütált.

Lindholm, Tobias és Noer, Michael

Tobias Lindholm dán filmes korábban forgatókönyvíróként dolgozott. Az R a bemutatkozó nagyjátékfilmje.

Michael Noernek szintén az R az első nagyjátékfilmje. Korábban több dokumentum- és rövidfilmet rendezett, többek közt ő jegyzi az En Rem af huden (2003), a Hawaii (2006) vagy a De vilde hjerter (The Wild Hearts, 2008) című munkákat.

Lowery, David

Texasi születésű, díjnyertes rendező. Rövidfilmjeit világszerte különböző fesztiválokon vetítették, többek közt az SXSW-n és a Slamdance-en, valamint a Berlinale Talent Campus részeként. Publikált a Filmmaker, a Green Cine, a Spout és a Hammer to Nail című magazinokban.

Lu, Chuan

Kínában a legtehetségesebb fiatal alkotók között tartják számon. Miután 1998-ban diplomát szerzett a Pekingi Filmakadémián, a népszerű Black Hole című sorozat társszerzője lett. Két első rendezése, Az eltűnt stukker és a kritikusok által világszerte méltatott Vadászok vadászai Magyarországon DVD-n jelentek meg. Chuan Lu négy évig keményen dolgozott, hogy elkészíthesse harmadik munkáját, az Élet és halál városát. A film ez idáig 3 millió nézőt vonzott mozikba és óriási kasszasikert aratott.

Malloy, Emmet

Fivérével, Brendannel The Malloys néven videoklipeket és koncertfilmeket rendez.

Matsumoto, Hitoshi

1963-ban született Amagasakiban, Japánban. Színészként 1983-ban debütált a Downtown komikusduó tagjaként. Azóta számos népszerű tévékomédiában szerepelt. Japánban a komédia atyjaként tartják számon, ahogy azt Visualbum (1998) című burleszksorozata is bizonyítja.

Meadows, Shane

1972-ben született Uttoxeterben. A Nottinghami Filmközpontban végezte filmes tanulmányait, miközben egy kölcsönkért kamerával és baráti köre részvételével havonta leforgatott egy rövidfilmet. 1995-ben készítette el a Cigánymese című televíziós dokumentumfilmjét, első játékfilmjében (Kispálya) pedig már nemcsak íróként és rendezőként, de színészként is részt vett. 1997 és 2002 között elkészítette ún. Midland-trilógiáját: Hétszer 24; Hol alszik Romeo?, Volt egyszer egy Közép-Anglia. Ez itt Anglia című filmjét a Brit Filmakadémia a legjobb brit filmnek járó díjjal tüntette ki.

Morgenthaler, Anders

1972-ben született Koppenhágában. Araki – The Killing of a Japanese Photographer című diplomafilmjét beválogatták a Berlini Filmfesztiválra, és Poitiers-ben elnyerte a kritikusok díját. Első egész estés animációs filmjét, a 2007-es Titanic Fesztiválon is vetített Hercegnőt beválogatták a Cannes-i Rendezők Kéthetére, Lundban pedig Arany Méliès-vel jutalmazták.

Munoz Vega, Diego

A mexikóvárosi Centro de Capacitación Cinematográfica rendező és producer szakán végzett 1997-ben. 2003-ban „Visiting Arts” ösztöndíjat nyert Londonba. Több rövidfilm, dokumentumfilm, videoklip és reklámfilm után az Eltévedt golyó az első nagyjátékfilmje.

Ozon, Francois

1967-ben Párizsban született. Film szakon szerzett egyetemi fokozata után 1990-ben a La Fémis nevű híres francia filmiskolában tanult tovább. Ezt követően számos technikát kipróbált: Super 8-as, video-, 16 mm-es és hagyományos 35 mm-es filmeket is készített. Nyári ruha című rövidfilmjét Locarnóban „A holnap leopárdja” nevű díjjal jutalmazták, bemutatkozó nagyjátékfilmjét, a Szappanoperettet pedig 1998-ban beválogatták a Cannes-i Filmfesztivál Kritikusok Hete programjába.

Popogrebszkij, Alekszej

1972-ben született Moszkvában. A Moszkvai Egyetemen végzett pszichológia szakon. Első dokumentumfilmjét Borisz Hlebnyikovval készítette 1997-ben. Közös első nagyjátékfilmjüket, a többszörös díjnyertes Koktebelt a Cannes-i és a Berlini Filmfesztiválon is bemutatták 2004-ben.

Procházková, Maria

1975-ben született Prágában. Díjnyertes animátor. Lenka Procházková írónő lánya. A Nem félünk a farkastól? a második nagyjátékfilmje.

Rebollo, Javier

1969-ben született Madridban. Nagy hatással volt rá Antonio Drove rendező, aki mellett személyi asszisztensként dolgozott 1990 és 1994 között. 1996-ban megalapította saját produkciós cégét, ez gyártotta Rebollo minden rövid- és dokumentumfilmjét. Első nagyjátékfilmje, a Lo que sé de Lola többek között FIPRESCI-díjat nyert a 2006-os Londoni Filmfesztiválon.

Rots, Esther

1972-ben született Groenlóban, Hollandiában. Az arnhemi Képzőművészeti Akadémián, majd a Holland Filmakadémián tanult. Rövidfilmjei számos díjat nyertek. Az A bőrön is áthatol az első nagyjátékfilmje.

Safdie, Joshua

1984-ben született New Yorkban. Miután édesapja vásárolt egy kézikamerát, ő és öccse életük szinte minden pillanatát filmre vették. Barátaival 2001-ben filmes kollektívát hozott létre Red Bucket Films néven. A Bostoni Egyetem film szakán végzett. Jelenleg New Yorkban él.

Saleh, Tarik

1972-ben született egyiptomi származású svéd televíziós producer, animációsfilm-készítő, kiadótulajdonos, újságíró, grafikus és díjnyertes filmrendező, aki a kilencvenes évek elején az egyik legjelentősebb svéd graffitiművész volt. A Svéd Televízió műsorvezetőjeként is dolgozott, és az Atmo produkciós társaság egyik alapítója. Munkáinál gyakran alkalmaz montázstechnikát, papírkivágásos animációt és manipulált ajakszinkronizációt.

Sambath, Thet

A Phnom Penh Post, Kambodzsa legfontosabb angol nyelvű napilapjának munkatársa, az ország legjobb oknyomozó újságírójaként tartják számon, cikkei a világ számos fórumán megjelentek. Dolgozott továbbá mentősként az American Refugee Committee számára, rendőrségi tolmácsként a kambodzsai ENSZ misszió megbízásából, illetve emberi jogi nyomozóként. 1994 óta producerként, fordítóként és kameramanként olyan televíziós csatornáknak dolgozott, mint a BBC, az NHK vagy az NBC.

Shalom Ezer, Tali

1978-ban született Tel-Avivban. A Tel-Avivi Egyetem filmes képzésére járt. Living Room című kisfilmjét Cannes-ban is vetítették, Summer at Abarbanel című dokumentumfilmje pedig szintén több fesztiválon szerepelt világszerte, például az elsőfilmeseket bemutató Ázsiai Fesztiválon. Az Érzelmi pótlék elnyerte az izraeli Nemzetközi Női Filmfesztivál legjobb játékfilmjének díját. Shalom Ezer jelenleg új művén, a New Familyn dolgozik.

Siri, Florent Emilio

Az 1965-ös születésű francia filmes a párizsi Sorbonne-on tanult, ahol egyik tanára Eric Rohmer volt. Játékfilmes karrierjét 1998-ban az Une minute de silence című társadalmi drámával kezdte, majd 2002-ben A pók fészke című akciófilmmel folytatta. Tehetségére Bruce Willis is felfigyelt, és felkérte nagy költségvetésű akció-thrillerje, a Túszdráma megrendezésére. Siri hazájában kliprendezőként is elismert: mások mellett olyan együttesekkel dolgozott, mint a Wu-Tang Clan.

Southern, Dylan és Lovelace, Will

Southern és Lovelace videoklip-rendezők, akik a 32 művésznéven dolgoznak együtt. A Blur – No Distance Left To Run a bemutatkozó egész estés dokumentumfilmjük.

Spielmann, Götz

A kortárs osztrák film egyik legjelentősebb alakja. 1961-ben született Welsben, Bécsben nőtt fel. Már iskolás évei alatt elkezdett forgatókönyveket írni és rövidfilmeket rendezni. Érettségi után néhány hónapot Párizsban töltött. 1980-87 között a Bécsi Filmakadémián tanult forgatókönyvírást és filmrendezést. Legújabb alkotását, a Revansot 2009-ben Oscar-díjra jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

Szigarev, Vaszilij

1977-ben született Oroszországban. Pedagógiát tanult, majd Nyikolaj Koliada dramaturgiakurzusaira járt. Nemzetközi ismertségre 2002-ben tett szert, amikor Gyurma című drámáját bemutatták a londoni Royal Court Theatre színpadán. A darab hatalmas sikert aratott, és Szigarevnek ítélték az év legígéretesebb drámaírójának járó Charles Wintour-díjat. 2003 óta 18 színdarabot szerzett, melyek megjárták a világ különböző színpadait. Első filmje, a saját színműve alapján készült Búgócsiga elnyerte a 2009-es, Szocsiban megrendezett Kinotavr Filmfesztivál nagydíját.

Tabakman, Haim

1975-ben született Izraelben. A Tel-Avivi Egyetem filmszakán tanult. Mindkét rövidfilmje, a Free Loaders és a The Poet’s Home bekerült a Cannes-i Filmfesztivál Cinéfondation (első- vagy másodfilmesek számára alapított) szekciójába. Vágóként közreműködött David Volach Uram, Teremtőm! című 2007-es filmjében. Első nagyjátékfilmjét, a Tágra nyílt szemeket a Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Régard válogatásában mutatták be.

Valkeapaa, Jukka-Pekka

1977-ben született Porvooban, Finnországban. Pályáját illusztrátorként kezdte. A Helsinki Művészeti Főiskolán tanult filmrendezést. Két rövidfilmjével több díjat is nyert, emellett számos reklámfilmet készített. Első nagyjátékfilmje, a Látogató a Göteborgi Nemzetközi Filmfesztiválon két díjat is nyert: Nordic Film Award, Kodak Nordic Vision Award.

Wang, Chao

1964-ben született Nankingban. Az Orphan of Anyang című film rendezésével a modern Kína életéről szóló filmtrilógiát kezdett, melynek további darabja a Night and Day és a Luxury Car.

Wein, Daryl

1983-ban született Santa Monicán. Színművészeti és filmes tanulmányait a New York-i és a Dél-Kaliforniai Egyetemen végezte. Első kisfilmjét Life is a Train címmel 16 évesen készítette – harmadik díjat nyert vele a Nemzetközi Ifjúsági Filmkészítő Fesztiválon New Yorkban. Színészként feltűnt az Esküdt ellenségek és az Ed című sorozatokban, a Comedy Central filmjeiben, különféle színpadi darabokban és több mint tíz reklámfilmben.


KeSzCsSzVa
29303101020304
05060708091011
12131415161718
19202122232425








.


© Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapest 2010 Kapcsolat » powered by proaction »