
A
Vérvonal (Jar City) című izlandi krimit találta a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál legerősebb versenyfilmének a Dublini Fesztivál igazgatója Grainne Humphreys, a cseh forgatókönyíró, rendező Marek Dobes és a magyar filmrendező Mundruczó Kornél.
A háromtagú
nemzetközi zsűri április 13-án, vasárnap, az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadán hirdette ki, hogy a 10.000 Euróval járó Hullámtörők-díjat az izlandi
Baltasar Kormákurnak, a 101 Reykjavík rendezőjének ítélik.
„Különleges karakterek, mély nyomot hagyó üzenet, nemzeti íz, eredeti megközelítés és egyedi látványvilág egyszerre jellemzi filmjét” szólt a bírálat.
„Bűnügyi történet, mely egyedülállóan ad valós egyben ironikus képet a mai Izland világáról.”Miután a zsűri bejelentette a díjat, telefonon sikerült elérni az új
Hullámtörők-díjas
Baltasar Karmakurt, aki új filmjét készíti elő Santa Fé-ben.

A közönségnek is izlandi film tetszett a legjobban: 4,78-as átlaggal a
Sigur Ros: Heima című, a kultikus izlandi poszt-rock zenekarról szóló zenés filmre szavaztak a legtöbben, melyet Dean DeBlois rendezett. A Börtönvonat Yumába című western után harmadik és negyedik helyen is zenés alkotás végzett: sorrendben a
Joy Division és a
Girls Rock! című filmek. Elmondható tehát, hogy a
Zene mindegykinek szekció nagy népszerűségnek örvendett.

A legnézettebb filmet is jutalmazták. Az Országos Diákzsűri a dán
Ole Bornedal Csak egy szerelmes film (Just Another Love Story) című thrillerét ítélte legjobbnak
a különböző műfaji klisék kreatív összhangba rendezéséért, valamint a meglepő és önironikus filmnyelvi megoldásokért.