
A közönség ma láthatja a
Morgen című román-magyar-francia koprodukciót. Az unalmas életet élő Nelu a magyar-román határ közelében lakik, majd egy nap találkozik a török menekülttel, Behrannal, aki Németországba igyekszik, ehhez pedig Nelu segítségét reméli.
A kedves és kalandos történet Locarnoban begyűjtötte a zsűri különdíját. Rendezője a cannes-i Arany Pálma-díjas
Marian Crisan, főszereplője az erdélyi születésű színész-rendező,
Hatházi András, és feltűnik a produkcióban Hajdu Szabolcs is. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban 17:00-kor kezdődő vetítést
Angelusz Iván a film producere konferálja fel. (
előzetes)

A Tolidban 19:00-tól látható az USA-ból érkező
Csodagyerek. A film egy mostanában divatos témát boncolgat, az önjelölt ’szuperhősök’ témáját. Ugyanakkor műfaja sokkal közelebb áll a pszichothrillerhez, semmint a vígjátékhoz. A főhős Sean még gyerekként szemtanúja lesz anyja erőszakos halálának, így felnőve saját magára ruházza az igazságszolgáltatás jogát. A vetítés után vendégünk a film producere,
Teresa Sabatine. (
előzetes)

A
Simon Werner eltűnése című francia filmet 20:00-tól vetítjük a KINOban. A történet középiskolások szemszögéből mesél el egy rejtélyes eltűnés-sorozatot. A misztikus dráma izgalmasan keveri a műfajokat, melynek hatását erősíti az amatőr színészgárda hiteles alakítása is. A Cannes-ban debütáló alkotás jó pár fesztivált bejárt már, s szép fogadtatásban részesült. Az elsőfilmes rendező
Fabrice Gobert elkíséri alkotását, így a vetítés után örömmel fogadja a kérdéseket. (
előzetes)