Ragályi Elemérrel is találkozhatsz hétfőn az Ódryn

Ragályi Elemér operatőr részvételével rendeznek a közönség számára is nyitott műhelybeszélgetést Török Ferenc 1945 című filmjéről hétfőn, 16.45-kor a Titanic filmfesztivál programjában az Ódry Színpadon.


Török Ferenc filmjét gálavetítésen szombat este mutatták be a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon. A Berlinalén komoly kritikai és közönségsikert aratott filmet a magyar premieren telt házzal játszották az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

“Megemelő pillanat volt, hogy a gála a fesztivál derekára esett. Úgy láttam, hogy nagyon nagy sikere van a filmnek” – mondta Horváth György fesztiválkapitány vasárnap az MTI-nek.

A film alkotóit és színészeit vastapssal köszöntötték a nézők a vetítés végén. Török Ferenc rendező köszönetet mondott munkatársainak, a szereplőgárdának és megemlékezett a film elhunyt produceréről, Angelus Ivánról is.

Ováció fogadta a színpadra lépő Ragályi Elemér operatőrt is, aki hétfőn a fesztivál workshop-programjában mesél a filmről, amely a Titanicon még két alkalommal látható: hétfőn 18 órától az Ódryn és szerdán 21 órától a Toldi moziban.

“Idén különös figyelmet szentelünk a szakmának és a közönségnek is szánt műhelyprogram-sorozatnak, amelynek az a lényege, hogy témájával a fesztivál műsorához kapcsolódik és mindenki számára nyitott. A hétfői és keddi két beszélgetés tematikusan az 1945 premierjéhez fűződik. A hétfői egészen különleges pillanat, mert Ragályi Elemér lesz a középpontban, akivel Szabó Gábor operatőr beszélget arról, hogy az 1945 című film látványvilágának milyen más magyar filmek voltak az előképei, és melyek azok a képek, amelyeket más operatőrök és rendezők munkája előtti tisztelgésként helyezett el a filmben” – fejtette ki Horváth György.

Hozzátette, hogy a Katasztrófa után című keddi beszélgetés szintén különleges vállalkozásnak ígérkezik: két filmtörténész, Strausz László és Varga Balázs, valamint Zombory Máté szociológus beszélgetnek arról az Ódry Színpad pódiumán, hogy milyen emlékezetképet fogalmaz meg a film. Az eszmélés, a béke megkötése után milyen tehertétel van egy közösségen.

“A fesztivál lényege, hogy a moziból kilépve azonnal megtárgyaljuk, hogy mit gondolunk egy filmről. Ezt akarjuk most teljesen nyitottá tenni: lehessen kérdezni az operatőrtől, lehessen vitatkozni a filmtörténésszel. Azért állítjuk az 1945-öt a középpontba, mert ennyire fontosnak tartjuk. Úgy véljük, hogy ez a kitekintés segíthet a feldolgozásban” – fogalmazott.

A félidejéhez érkezett fesztivál eddigi tapasztalataival kapcsolatban Horváth György arról is beszámolt, hogy az idén először a fesztiválhelyszínek között szereplő Ódry Színpad jól bevált. “Barátságos helyszín, napok óta jól működik, és reményeim szerint még sokszor fogunk itt titanicozni” – mondta.

“A visszajelzések azt mutatják, hogy működik, amit kitaláltunk. Nagyon jó látni ezt a fesztiválnyüzsgést, hogy amiért dolgoztunk, az most életre kel erre a nyolc napra” – foglalta össze Horváth György. (MTI)


További híreink

KeSzCsSzVa
27282930310102
03040506070809
10111213141516
17181920212223







© Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapest 2017 Kapcsolat » powered by dotindot°